Kyra Angie

Bemutatkozás
 
"Ha egy emberrel úgy bánsz, amilyen,
akkor olyan is marad.
Ha azonban úgy bánsz vele, mintha jobb és nagyobb volna,
akkor jobbá és nagyobbá fog válni."
(Linda Dillow)
 
 
1978. 06. 27.-én születtem Szekszárdon, negyedik gyermekként. A családunk akkor Alsónánán lakott. Két-három hónapos koromban fény derült, hogy édesbátyámhoz Lászlóhoz hasonlóan én is látássérült vagyok. Két nővérem (Ilona és Katalin)egészséges.


1985. Szüleink elváltak és Sióagárdra költöztünk.


1985.- 1993. Általános iskolai tanulmányaimat a budapesti Gyengén látók általános iskolájában végeztem. Ez egy speciális általános iskola. Gyógypedagógusok igyekeztek csiszolni a gyengén látó gyermekek elméjét, testi-lelki fittségén, ápoltságán, önbizalmán, önértékelésén és még hosszasan sorolhatnám. Ahol megtanultam olvasni, sík írni. (Ezt azért találtam fontosnak megjegyezni, mert akkor még láttam annyira, hogy mindenféle segédeszköz nélkül boldogultam ezen tevékenységekkel).
 
1987. Született egy húgom Diána.


1994. jan.-dec. rongyszőnyeg szövői tanfolyamot végeztem a szekszárdi Csecsemőotthonban a Munkaügyi központ szervezésében. A tanfolyamon megismerkedtem élettársammal Józseffel (akivel immár 19 éve együtt vagyunk, ő cipőfelsőrész készítést-javítást tanult). Ezen végzettségemnek köszönhetően bedolgozói munkához jutottunk mindketten, egy pesti székhelyű cégnél. Mára a cég a rongyszőnyeg szövést műanyag szerkezet készítésre cserélte, de a mai napig biztosítja mindennapi kenyerünket.


1994.-ben édesanyám harmadik férjének halála után Szekszárdra Költöztünk.


1996-ban bátyámmal és vőlegényemmel elhagytuk a szülői házat és egy kis faluba Udvariba telepedtünk le. Nem volt igazán ismeretlen a falusi élet, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar unalmassá válhat. A fiataloknak szórakozási lehetőséget az alkalmi bálok, bulik és a falu közepén álló kocsma (egy ping-pong asztallal, zenegéppel és tv-vel) biztosította a szórakozást. Jómagam nem vagyok az a kocsmázós fajta, maradt a háztartás, az olvasás… Aztán a páromnak is nehéznek bizonyult a 664 négyzetméteres kert egyedüli ellátása s nekem sem volt elég, unatkoztam. Egy nap előálltam azzal az ötlettel, hogy én tanulni szeretnék.


1997.- 2001-ben A középiskolai tanulmányaimat levelező tagozaton a szekszárdi Garay János Gimnáziumban folytattam, ezúttal eljutva az érettségiig. Az utolsó évben és az érettségit követő retina leválásnak és a műtéteknek köszönhetően vagy azoktól függetlenül, leromlott annyira a látásom, hogy már csak nagyítóval tudtam írni olvasni (ma már azzal sem) s közlekedni is csak segítséggel.
 
2001. áprilisában visszaköltöztünk Szekszárdra, immár véglegesítve lakóhelyünket. Közlekedési nehézségeimre a vakvezető kutya igénylés látszott orvoslást jelenteni. Így igényeltem-kivártam és kaptam vakvezető kutyát.
 
2003. augusztusában hoztam haza a két hónapos golden retriver szuka kutyust. Akit Angelnek neveztünk el. Mivel vállaltam a kölyöknevelést, ezért kaptam meg ilyen fiatalon. Velem volt egy éves koráig. Neveltem, szoktattam a környezethez, kutyákhoz, közlekedési eszközökhöz stb., szeretgettem és kényeztettem. Egy éves korában visszavittem a kutyaiskolába a fél éves kiképzésre. Majd 2004. decemberében kiképezve, dolgozó kutyusként tért haza.


2006. júliusában édesanyámat, majd 2007. júliusában édesapámat veszítettem el.
 
2008.-ban a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula főiskolai karon átvehettem szociális munkás diplomámat.


2008 óta több ízben próbálkoztam irodalmi-írói pályázatokkal. A pályázatok mellett több témában dolgozom egy-egy könyvön. Szeretek írni (nagyon érdekel az írói pálya), olvasni zenét hallgatni és természetben barangolni. Bár ez utóbbira sajnos elég ritkán van időm és lehetőségem. Meglehetősen jól kezelem a számítógépet és internetet. Elkezdtem ismerkedni a braille írással és olvasással is (nem a szükség miatt). Szeretnék nyelveket tanulni, de egyenlőre nem találtam meg a módját, illetve egy olyan személyt aki elvinne egészen a nyelvvizsgáig. Így amolyan autodidakta módon innen-onnan szerzett anyagokból képzem saját magam. Mindezeken túl kedvenc időtöltéseim közé tartozik még a gyöngyfűzés, gyöngyszövés. Ami tudom kicsit furcsán hangzik egy vak szájából, de így van.
 
2010. novemberében életet adtam Alexandra Kíra nevű kislányomnak.
 
2012. májusában úgy döntött a családi kupaktanács, hogy feladva a saját házat a város szélén Szekszárd belvárosába költöztünk albérletbe. Azért kellett meglépnünk ezt, mert a termésköves dombos utcán nehézkesen közlekedtünk a mozgássérült párommal és a vakvezető kutyával is. Ez a lépés nem bizonyult a legjobbnak, így szeptemberben leköltöztünk Tamásiba a bátyámékkal szembeni lakásba. Megoldódni látszanak a közlekedési és egyéb  problémák. Hisz itt vagyunk egymásnak…
 
2013. 11. 15.-tól szinte kétheti rendszerességgel publikálok az ingyenes Megszólalok című internetes újságban
 
2014. február 27-én megjelent végre első könyvem Canberrai kalandok címmel
 
2014. május döntésre jutottam, s megoldásra leltem helyi közlekedési nehézségeim terén: a budapesti Vakok Állami Intézetének Elemi rehabilitációs programjára jelentkeztem s elkezdtem egyedül közlekedni a fehér bottal. Már csak az új rehab tanárt várom, aki betanitja az útvonalakat  számomra. 
2015. . március: majd egy féléves tétlenség után megérkezett az új rehab tanár a Szegedi Kreatív formák alapítványnak és a Kilátás Alapitvány közvetitésének köszönhetően. Rengeteg hasznos mindennapi dolgot és új útvonalakat tanultam.
 
2015. június. 01. Megjelent második könyvem: Soha ne mond, hogy soha! címmel.
 
2016. április 01. A Ki-látás Alapítvány Tolna megyei szociális munkása és informatika óktatója  lettem. Végre azt csinálhatom, amiért megszereztem a diplomám, látássérült sorstársaimnak segithetek.